Fenntartható-e még a fenntarthatóság?

A 2023. június 24-ei esemény témája a fenntarthatóság eszméje és ennek ütközése a valósággal, a beszélgetésen három szakavatott akadémikus professzor egy ökológia iránt nyitott humorista moderálásával járja körül a kérdést. A nyárestét a fantasztikus magyar zongoravirtuóz és zenei kuriózum Szentpéteri Csilla & Band koncertje zárja.

A fenntarthatóság eszméje, miszerint a jelen jólléte ne veszélyeztesse a jövő generációkét, már több évtizedre tekint vissza. Ennek ellenére, a most ránk jutó természeti erőforrások többszörösét használjuk fel. Ennek következménye, hogy a rendelkezésünkre álló „készleteket” kimerítjük. Egykor gyakori fajok állományai kihalnak, a globálisan növekvő fogyasztás miatt a javak előállítására felhasznált nyersanyagok kifogyhatnak, romlik a környezet általános állapota, felborulhat a gazdaság, a társadalom és a természet egyensúlya. A helyzet drámai voltát, illetve a megoldások lehetőségeit három hozzáértő segítségével vitatjuk meg egy kötetlen beszélgetés során.

Program

Gyerekfoglalkozások és tudományos programok: 15.00-18.00

Tudós beszélgetés 18.00-19.00

Bozó László – akadémikus
Gelencsér András – a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Báldi András – a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Moderátor: Litkai Gergely – újságíró

Piknikezés

Szentpéteri Csilla & Band koncert

Csuporka kertje – Bősze Ádám előadása

Berlinben vásárolt családjának hatalmas házat Abraham Mendelssohn, a filozófus fia, a zeneszerző édesapja. Ehhez az ingatlanhoz nem csupán koncertterem, hanem egy óriási park is tartozott, mely Fannynak, Felixnek, Rebeckának és Paulnak, azaz a Mendelssohn gyerekeknek a romantikát és a szabadságot jelentette. A kertről, az itt született művekről és a Mendelssohn család életéről szól Bősze Ádám előadása.

A rendezvény időpontja: 2022. november 12., szombat 16:00 óra
Helyszín: Nemzeti Botanikus Kert Kúria-épületének Díszterme (Cím: 2123 Vácrátót, Alkotmány út 2-4.)
Részvételi díj: 3.800 Ft/fő (A séta létszáma a terem befogadóképessége miatt korlátozott!)
A belépőjegy érvényes a Nemzeti Botanikus Kert látogatására 13:00 órától, ezen felül a programon vendégünk egy csésze teára.
Jegyek elővételben korlátozott számban válthatók ide kattintva.

Az online jegyelővétel november 12-én 15:00 óráig él, utána csak a helyszínen lehet a jegyet megváltani az eseményre 16:00 óráig.

KERT A KÖBÖN FESZTIVÁL – Kultúra-Ökológia-Botanika egész hétvégén!

Nagyon jól sikerült az idén szeptemberben megrendezett KÖB Fesztivál.
Szombaton és vasárnap is Kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak meg a látogatók  több témakörben, napjaink aktuális témáiról.
Szombaton a kutatócsoportjaink által vizsgált állati,- és növényiökoszisztéma területek mutatkoztak be tudóssátraknál, ahol a látogatók mikroszkópba nézve merülhettek el a tudomány világában a következő témákban:
Vérszívók a városban,
Szúnyogmonitor mikroszkópos program,
Kullancsfigyelő,
Dunavirágzás az aszfalton: vízi állatok, ahogy még nem láttad!
Éhező méhecskék: betonsivatag vagy utolsó menedék;
Vízi élet a lótuszok alatt: kerti tavak élővilágának bemutatója.

A Nagy-tó teljes terjedelmében elterülő lótuszvirágzás egyedülálló látványt  nyújtott a Fesztivál idején. Ezt a gyönyörű és különleges virágot dr. Halász Krisztián kurátorunk lebilincselő sétája mutatta be.

Délután a hűvös díszteremben a „A DUNAVIRÁG REJTÉLY” c. film vetítettük az érdeklődőknek, akik egyben találkozhattak az alkotóval, Kriska György, biológussal.
Az öreg platánfa alatt pedig Kertész Miklós, biológus kollégánk fantasztikus gitárjátékával szórakoztatta a közönséget.

Végül este nagysikerű koncerttel zártuk a napot az Ivan & The Parazol együttes fellépésével.

Spotify:
      

Vasárnap a természet ajándékaival és az emberek természettel kapcsolatos lelki egészségével foglalkoztunk a kutatóink, a meghívott orvosok és írók részvételével folytatott beszélgetésekben. A tudományos kerekasztalok közötti lazítást a Flipside Big Band hangulatos koncertje adta, de a Malomnál a népzenét kedvelők Dóra Márton furulyaművészt is meghallgathatták.
A MÉZ ÍZBOGOZÓ sátránál a finom mézek világát ismerhették meg azok, akik vállalták, hogy kitalálják, melyik méz milyen virágból készült.
A kisebbeket a GYIK Műhely és a Mesetérkép foglalkozásai és szórakoztató játékai várták.
Délután a Trópusi esőerdők világába indult vezetett sétánk, amelyhez varázslatos hangulatot adott dr. Vásárhelyi Zsóka biológus fuvolajátéka.

Az egész éves programsorozatot végül a világszínvonalú Sárik Péter Trió fergeteges Beethoven jazz átirataival zártuk. Fantasztikus volt!

Spotify: 
A többit meséljék el a képek:

Continue reading